1st Chapter. - Majd én kifizetem a kezeléseket.

Mabel szemszöge:

Épp Kathy-re adtam a kis kabátját, ugyanis arra a döntésre jutottam, hogy semmi értelme annak, ha  csak itthon ülünk és bámuljuk a TV-t.
A kis csöppség édesen rám mosolygott, majd leült és arra várt, hogy a lábára húzzam a gumicsizmáit.
Mielőtt ezt megtettem volna én is gyorsan belebújtam a jó meleg szövetkabátomba, majd az újonnan szerzett Supramba.
A húgom már tűkön ült. Leguggoltam mellé, és óvatosan felhúztam mindkét lábára a csizmát.
a hóna alá nyúltam, ezzel felállítva őt, én is felálltam, leakasztottam a kulcsomat a tartótól, majd kiléptünk a hideg, hó lepte utcára.

Kathy a kezem fogja és így sétál mellettem, csendben és szótlan.
Amióta megtudtuk hogy súlyos beteg  nem igazán beszél senkivel. Pedig olyan aranyos a hangja.

A szüleink 4 hónapja éppen Los Angelesbe utaztak autóval, amikor egy kamion áttért a szembe sávba, így anyáék belezuhantak az árokba. Mire kihívták a mentőket anyáék már meghaltak. Próbálták őket újraéleszteni, de semmi remény nem volt.
Azóta egyedül nevelem Kathy-t, mivel már elmúltam 18. Nem kellett nevelőszülőket keríteni nekünk, megvagyunk mi így is.
Csak, attól félek, hogy Kathy nem éli túl a betegséget és ha ő esetleg meghal, amire szörnyű még csak gondolni is, akkor én egyedül maradok.
Mihez fogok kezdeni egyedül? Hisz, nincsen senkim, aki foglalkozna velem, aki segítene nekem.
Nem, most a jelenre kell koncentrálnom és csak arra gondolni, hogy a jövőben minden a legnagyobb rendben lesz.

Jelenleg Calabasasban lakunk egy kis emeletes házban, aminek csak a földszint részét használjuk.
Miután anyáék meghaltak és nagy nehezen kifizettem a temetést, elhívtam hozzánk egy régi ismerősünket és nagyjából 50$-ért lepakoltattam vele mindent az emeletről, amire a legjobban szükségünk van.
A tragédia után nem győztem mosni és főzni, hát akkor még 2 szintet takarítani.


- Nézd csak Kathy, milyen szép ez a ház. - mutattam a mellettünk lévő házra.
Lenéztem a húgomra és kíváncsian vártam megszólal-e.
Felnézett rám és hevesen bólogatott.
Felkaptam a kis tökmagot, pörögtem vele egyet, majd tekintetem újra a házra szegeztem.
Hatalmas volt. Igazán megnézném milyen belülről. 
Amint jobban szemügyre vettem az udvart(tudni illik Calabasasban nem igazán vannak kerítések) megpillantottam 3 autót.
Az egyik egy fehér, a másik egy párducmintás(??), a harmadik pedig egy fekete terepjáró.
Kathy-t még mindig a kezemben tartottam.
- Nézd csak, melyik tetszik neked? - kérdeztem a kislánytól és az autók fele mutattam.
Kathy a párducmintás fele mutatott.
- A párducmintás?
Bólogatott.
- Nincs rossz ízlésed húgocskám, de remélem ha te nagy leszel nem lesz ilyen autód.
Tökéletesen érti amit mondok. Ravaszan elmosolyodott, arcát a mellkasomba fúrta.

A ház ajtaja kinyílt és egy mély férfi hang szólt ki rajta.
- Héé, el lehet húzni. Nem lehet az embernek magánélete? - kiabált.
- Elnézést, de..
- De mi? Menjen a fényképezőgépével máshova.
- Milyen fényképezőgép? - kérdeztem értetlenül.
- Jól tudja miről beszélek. És ajánlom hogy a fotók amiket csinált, ne jelenjenek meg az újságokban.
- Milyen képek? Nem értem miről beszél. Csak a húgomnak mutattam meg az autókat.
- Biztos?
- Biztos.
- Akkor ne haragudj. - mondta és becsukta az ajtót.

Furán néztem a húgomra, majd felnevettem.
Letettem Kathy-t, aki azonnal a ház előtti hólepte fűre lépett és eldőlt rajta.
- Manó, mit csinálsz?
Mint mindig nem válaszolt. Megmarkolta a havat és felém hajította, az pedig egyenesen a hajamban landolt.
- Kathy. - szóltam rá nevetve, de a hangomat kissé felemelve.
Ő csak kuncogott tovább.
Leguggoltam mellé és csikizni kezdtem.
Hangosan felnevetett, majd újra felkaptam és pörögtem vele egyet.
Lehet, hogy ez az utolsó tele? Lehet, hogy ez lesz az utolsó karácsonya? Hisz ma másodika van, az is lehet, hogy a karácsonyt sem éli meg.
Ne gondolj erre Mabel, nem szabad! Minden rendbe jön!

Ekkor hallottam, hogy nyílik egy ajtó, de nem tudtam honnan.
Kathy-vel a kezemben megfordultam és szembe találtam magam egy magas, vékony sráccal.
Nem szólt hozzám, csak állt mint egy darab fa.
Az arcát nem láttam, mert már teljesen besötétedett, a lámpa fénye pedig szép szóval szart se ér.
- Miért akarja mindenki megkeseríteni az életemet? - kérdezte tőlem, mire ráemeltem a tekintetem.
- Nem értem miről beszélsz. - jelentettem ki egyszerűen.
- Pontosan tudod miről beszélek. Ne játszd itt nekem az ártatlant. Add ide a fényképezőgéped. - a hangja átváltott fenyegetőre.
- Nincs nálam fényképezőgép, vagyis van, de csak a telefonom.
- Add ide.
Miért kéri tőlem a telefont? Ezt nem értem.
Kivettem a zsebemből és átnyújtottam neki.
Szó szerint kitépte kezemből a készüléket, majd erőből a földhöz vágta.
- Mégis mi a jó büdös francot csinálsz? - emeltem fel a hangom.
- Amit mindig is meg kellett volna tennem. 
- Szerintem teljesen összekeversz valakivel. Azt sem tudom te ki vagy.
- Ne játszd az eszed. Nagyon jól tudod ki vagyok.
 - Nem tudom ki vagy, úgyhogy ha lehetséges, el is mondhatnád.
- Chh. - csak ennyit mondott, majd kilépett a lámpa enyhe fényére.

Úristen, ez Justin Bieber. Ezt nem hiszem el.

- Jajj, Justin. Tényleg te vagy az?
- Igen, ez olyan meglepő?
- Mi a bajod? Én nem paparazzo vagyok. És, mi lesz a telefonommal?
- Majd megoldod. - tette zsebre a kezeit. - És, kihez van szerencsém?
- Mabel vagyok, Mabel Wise.
- És, ez a kis pöttöm kis csaj? - csikizte meg a pocakját a húgomnak.
- Ő Kathy. Hatalmas Belieber.
- Óóó, szóval fanok vagytok. Kérlek, ne haragudj rám, csak annyira felhúztak a paparazzok ma délután, azt hittem te is az vagy.
- Nem haragszom, de a telefonom.
- Megoldjuk. - mosolygott rám. 

Ekkor Kathy elkezdett köhögni, de torka szakadtából. Tudtam ez mit jelent. A betegség tünetei.
- Justin, segíts kérlek. Le kéne fektetni. - emeltem fel a hangom.
- Gyertek be a házba.
Már futottam, hogy minél előbb beérjek a házba.
Kathy még mindig köhögött. Utálom nézni ahogy szenved, ahogy majdnem kiköpi a tüdejét.

Az ajtó elé érve Justin kinyitotta nekem és beléptem a hatalmas házba. Ennyit arról, hogy ide 20 perce beakartam jönni.

Justin megmutatta merre van a nappali, majd követtem.
Amint beértünk egyből a kanapé fele vettem az irányt.
Kathy-t lefektettem rá, aki még mindig köhögött.
- Kérlek Kathy, köhögd fel. Köhögd fel. - simogattam a fejét. - Justin, hozz gyorsan egy lavórt.
- Hozom. - és már el is tűnt mellőlem.

Justin szemszöge:

Amint Kathy köhögni kezdett megijedtem. Nem úgy köhögött, mint amikor valakinek enyhe náthája van, hanem durván. Olyan hörgősen, sípolósan.
- Justin, segíts kérlek.
- Gyertek be a házba.
Mabel futni kezdett Kathyvel a karjaiban én pedig utánuk.
Gyorsabban szedtem a lábam, így lehagytam őket.
Kinyitottam az ajtót, Mabel bement, majd beinvitáltam őket a nappaliba.
Amint beértünk egyből a kanapé fele vette az irányt és lefektette Kathy-t.
- Kérlek Kathy, köhögd fel. Köhögd fel. - simogatta a kis lány fejét. - Justin, hozz gyorsan egy lavórt.
- Hozom. - mondtam neki és már ott sem voltam.

Berohantam a földszinti fürdőbe és a mosdó alól elvettem egy lavórt, plusz egy törölközőt.
Ki tudja miért kellhet.
Felkaptam a cuccokat és már siettem is vissza a nappaliba.

Mikor beértem, Mabelék már nem voltak egyedül, mert Kenny is ott volt.

- Itt a lavór és egy törölközőt is hoztam. - tettem le a kanapé mellé.
Mabel a kezébe vette a lavórt és a már felültettet Kathy ölébe tette, aki még mindig, 5 perc után is köhögött.
- Gyerünk Kathy. - kérlelte a kislányt sírva.

Mabel szemszöge:

Amint Justin kiment, egy nagydarab, néger koma lépett be a nappaliba.
- Te ki vagy? - kérdezte, arcáról lefagyott a mosoly.
- Mabel, de ez most nem fontos.

Nem sokkal később Justin újra belépett a nappaliba és a kért tárgyakat elém tette.
Szerencsére hozott egy törölközőt is.
Kathy-t felültettem és az ölébe tettem a lavórt.
- Gyerünk Kathy. - kérleltem.
Épp időben, mert ekkor Kathy hányt. Vért. Mint azt már máskor is.
- Jól van Kathy, ügyes vagy. - simogattam meg a hátát és közben kívül-belül remegtem.
A törölközővel megtöröltem a száját
- Úristen, mi volt ez? - kérdezte Justin ledöbbenve.
- Elmondom, de csak akkor ha Kenny elviszi egy kicsit. - néztem a picúrra.
- Hát persze. Gyere kislány. - nyújtotta a kezét a megszeppent és erőlködéstől fáradt kislánynak.
Kathy megfogta a kezét, majd Kenny-vel együtt kisétált a nappaliból.

- Merre találom a fürdőt? - kérdeztem és közben felvettem a lavórt meg a törölközőt.
- A folyosón balra a 2. ajtó.

Követtem az utasítását és bementem az előbb említett helyiségbe.
Kimostam a vérrel teli lavórt és a törölközőt. A textilt kiterítettem a kád szélére, majd vissza mentem a nappaliba.

Leültem Justin mellé a kanapéra, aki ijedten nézett maga elé.
- Mi volt ez az előbb?
- Kathy beteg, nagyon. Nem tudom, hogy egyáltalán mit csináljak, mert a kezeléseket sem tudom fizetni. 
- Miért, mennyibe kerül egy kezelés? - simogatta meg a hátam.
- 1200$. Nekem nincs ennyi pénzem Justin. - dőltem rá a vállára és elkezdtem erőteljesen zokogni.
Nem akartam, hogy a kedvenc énekesem így lásson, bár azt sem tudja ki vagyok, de akkor is.
- Cssss, semmi baj. Minden rendben lesz. Milyen betegsége van?
- Tüdőrák.
- Istenem. - suttogta.
- Most mit kezdjek szerinted? Nincs 12000$-om. 10 kezelés.
- Majd én kifizetem a kezeléseket. -  - simogatta meg a hajam.
- Nem, ez rengeteg pénz. Nem lehet.
- De, ragaszkodom hozzá.
- Nem lehet, kérlek ne haragudj. - néztem bele a szemeibe.
- Mivel tudnálak megfűzni? - simította ki a szemebe lógó tincseket.
- Semmivel, azt hiszem.
- Figyelj, kifizetem a kezeléseket és utána minden a legnagyobb rendben lesz. Ígérem.
- Még átgondolom.

Ekkor belépett a nappaliba egy magas, vékony, baseball sapkás fickó.
Tudom ki ő. Ő Scooter Braun, Justin managere.


1. Rész. Kaphatok egy-két komit???

FONTOS!

Röviden és tömören. A Google Reader meg fog szűnni, helyette pedig a Bloglovin lesz. bloglovin.com  Csak 2 lépés és ugyanúgy olvashatjátok a blogokat.
Remélem páran engem is fognak követni.

További szép napot, este pedig jön a rész!

Puszi!